Janos Fodor
Member since Dec 17, 2010
<<Return to all| Page 1 of 42 results for "#art"
Feb 25, 2025
www.hwsw.hu
Néma albumot adott ki több ismert zenész a brit szerzői jogi törvények javasolt módosítása elleni tiltakozása jeleként. A kezdeményezés mögé beállt többek közt Damon Albarn, Kate Bush, Cat Stevens, Dua Lipa, Ed Sheeran és Stephen Fry is, de összesen közel ezer zenész fejezte ki egyetértését. A 12 számot tartalmazó lemez címei összeadva a következő mondatot alkotják: "A brit kormány nem legalizálhatja a zenelopást az AI cégek javára"
Nov 12, 2024
nepszava.hu
"Néhány évvel ezelőttig a legtöbb lapot be lehetett szerezni vidéki újságárusoknál, viszont ez egyre nehezebben megoldható a szerkesztőségek számára. Mi az eredmény? Nehezebb aktualitásában elérni a lapszámokat, és nem találhatnak rájuk spontán a potenciális érdeklődők. A budapesti Írók boltjában persze szinte minden beszerezhető, és a folyóiratok online archívumai gyorsan frissülnek, mi több, a Szófa kilenc fontos felület lapszámait rögtön a megjelenés után hozzáférhetővé teszi egy jelképes előfizetési díjért. A nyomtatott verziót kiegészítő online platform és a közösségi médiajelenlét manapság elkerülhetetlen, ugyanakkor ez inkább egy szimbiotikus viszony, a print felületek nem kiválthatók, hiszen bizonyos típusú tartalmaknak ez az autentikusabb létmódja. Másképp olvasunk papírról."
Remove Ads
Nov 5, 2024
www.openculture.com
The Metropolitan Museum of Art has put online 492,000 high-resolution images of artistic works. Even better, the museum has placed the vast majority of these images into the public domain, meaning they can be downloaded directly from the museum’s website for non-commercial use
Sep 19, 2024
punkt.hu
Van valami eredendően izgalmas abban, hogy talán te lehetsz az első, aki megpillant egy múltban megtörtént jelenetet. Ez majdnem olyan, mintha egy olyan emlékbe nyernénk betekintést, amely talán senkinek sincs meg. A fényképek szorosan kapcsolódnak az emberi emlékezethez, ám ezek a fotográfiák többnyire senkinek az emlékeihez sem kötődő fényképek
Apr 24, 2024
telex.hu
Galériák, művészek, kurátorok, stb. lelkesen küldözgették a híreket, anyagokat, írásokat az Artportal szerkesztőségének mindaddig, míg azok ingyen megjelentek az oldalon és ezzel egyidejűleg a felhasználók is ingyen és bérmentve jutottak hozzá az adatokhoz, információkhoz. Abban a pillanatban, amikor némi anyagi hozzájárulással segíteni kellett volna az Artportal fennmaradását (nagyon kevés kivételtől eltekintve) mindenki becsukta a szemét, fülét, pénztárcáját. Az Artportal oldalán fenn volt, hogy szüksége van támogatásra. Számtalan levél ment ki az ügyfelekhez, amiben jelezték a bajt és támogatást kértek. Minden süket fülekre talált. A korábbi tulajdonos: Kiss Ferenc sajnos elhunyt. Ő – akár mecénásként, akár üzletemberként, ez mindegy is – életében finanszírozta a lapot, főleg az után, hogy elmaradtak az NKA-s támogatások és más pályázati forrásból is egyre nehezebben jutott pénzhez az Artportal. Az örökösöknek valószínűleg más elképzeléseik vannak, mindenesetre egyelőre nem foglalkoznak az Artportallal. Az Artportal forrásai szép lassan elapadtak, így a működésre, fenntartásra nem maradt pénz. Lehet bosszankodni, sajnálkozni, véleményt nyilvánítani. Aki most ezt teszi, az gondolja végig, mivel járult hozzá a helyzet kialakulásához.
Dec 2, 2023
hvg.hu
A Spotify, és általában a streamelés alapvetően formálja át nemcsak azt, hogy mikor és milyen zenét hallgatunk, de azt is, hogy ezt hogyan címkézzük fel. Márpedig a streamingszolgáltató évről-évre több száz új (al)műfajt kategorizál: az adatbázisában három éve nagyjából 5 ezer különböző műfaji besorolás szerepelt, idén már több mint 6 ezer ilyen címkéje van
Nov 12, 2023
24.hu
"Az utóbbi években, úgy látszik, hogy ezen a téren igyekeznek mindent kifacsarni a technológia adta lehetőségekből – felemás sikerrel.  Etikai és jogi szempontból egyaránt meglehetősen problémás terület ez, amelyet tovább bonyolít a szabályozás nehézsége, illetve részben a hiánya is. Nemcsak a zenészeket érinti a probléma: James Dean például 68 évvel a halála után újra főszerepet játszik egy filmben az MI segítségével, de megannyi példát láthatunk arra, hogy halott színészeket hoznak vissza a technológia segítségével. Nem véletlen, hogy a hollywoodi sztrájk egyik sarkalatos pontja az volt: szülessen szabályozás a digitális képmásuk jogait illetően, jelenleg ugyanis szabad a rablás. A jelenségről itt írtunk bővebben."
Jul 2, 2023
444.hu
Milyen irodalommal álmodnak az androidok és az algoritmusok?” – így szólt a folyóirat Vízválasztó rovatának felhívása
Feb 27, 2023
www.theverge.com
Prominent science fiction and fantasy magazine Clarkesworld announced it would pause submissions after a flood of AI spam. It’s not the only outlet getting AI-generated stories.
Feb 23, 2023
www.hwsw.hu
A ChatGPT-hez hasonló, generatív nyelvi modellek alapján szöveget előállító robotok kifejezetten hatékonynak mutatkoznak a rövid történetek, novellák írásában, kiváltképp sci-fi és fantasy területen.
Határozatlan ideig nem fogad be több, külsős szerzőtől származó sci-fi vagy fantasy novellát a műfajok egyik legismertebb amerikai online magazinja, a Clarkesworld
Feb 17, 2023
qubit.hu
az igazi-hamis problémájával az a legnagyobb baj, hogy a kritikusok és a művészettörténészek gyakran nem esztétikai, hanem történeti vagy pénzügyi szempontokat is figyelembe vesznek egy-egy mű méltatásakor, illetve azt is, hogy ki alkotta: egy rossz Picasso-vázlat mindenképpen többet ér a piacon, mint egy ismeretlen festőtől származó jó kép, és ez a műítészek bírálatán is nyomot hagy. Ha kiderül valamiről, amit ráadásul annyira dicsértek, mint Van Meegeren vagy Beltracchi hamisítványait, hogy hamis, az kínos a kritikusoknak – de ez önmagában még semmit nem von le a kép értékéből
Feb 4, 2023
telex.hu
érdemes gyorsan rögzíteni, hogy a generatív MI egy olyan szoftver, amelyet egy hatalmas adathalmaz segítségével megtanítottak arra, hogy korábban nem létező, új tartalmakat állítson elő, a szövegektől a képeken át a videókig. A mesterséges intelligenciákról, illetve az ezek által generált tartalmakról utoljára tavaly nyáron írtunk részletes cikket, amikor a legtöbb képgeneráló szoftver még nem volt egyszerűen elérhető a nagyközönségnek, azóta azonban jelentősen megváltozott a helyzet. Noha korlátlan használatra továbbra sincs lehetőség, a DALL-E 2-höz és a Midjourney-hez is viszonylag könnyen lehet hozzáférést szerezni, és nagyot mentek az olyan alkalmazások is, mint a Stable Diffusion nevű modellen alapuló Lensa, amellyel másodpercek alatt lehet profilképeket generálni a saját arcunk alapján mindenféle stílusban.
Dec 29, 2022
www.openculture.com
Harvard’s web site represents its physical collection, but it does not duplicate it. Many of the small images in its online archive do not expand to larger versions and cannot be downloaded. However, if you follow the guided tour by clicking “Continue Reading” under the site’s introduction, you’ll be able to click on the several dozen examples in each section and see them up close
http://www.harvardartmuseums.org/collections/special-collections/the-bauhaus?group=The+Bauhaus&sort=objectnumber.exact
Oct 23, 2022
play.google.com
"A Qulto LiteraTúra applikáció magyar regények emlékezetes jeleneteinek helyszínére kalauzulja el felhasználóit. Célja kettős: Új helyeken járva a közelben található irodalmi vonatkozású helyekre - és ezeken keresztül: értékes irodalmi alkotásokra - hívja fel a figyelmet. Másrészt utazáshoz, hétvégi kirándulás vagy séta tervezéséhez prospektusokban, turisztikai ajánlókban nem szereplő, új, érdekes célpontokat kínál minden irodalom iránt érdeklődő felhasználónak. Az irodalmi helyszíneknél minden esetben rövid részletet is olvashatunk a regényből, egy rövid jelenetet, amelyben az adott hely említésre kerül, vagy amely az adott helyen játszódik. A helyszín oldaláról egy gombnyomással indíthatjuk is az útvonaltervezést, és máris indulhatunk az új kulturális turisztikai célpont felfedezésére."
Sep 23, 2022
www.hwsw.hu
A mesterséges intelligencia segítségével generált fotórealisztikus és grafikus képek már olyan minőségben készülnek és olyan ütemben terjednek, hogy az súlyosan elkezdte foglalkoztatni például a cégeket, a művészeket vagy a felhasználói alkotásokat közlő online képgalériákat. Most éppen a Getty Images mutatott piros lapot ezeknek a feltöltéseknek a sokasodó jogi kérdések miatt.
Sep 1, 2022
qubit.hu
Mint Allen később bevallotta, a „Théâtre D'opéra Spatial” című alkotás a Midjourney nevű AI-szoftverre készült, amelynek ő csak utasításokat (promptokat) adott a kép témájával kapcsolatban, de nem használt hozzá digitális ecsetet, ami az ilyen munkáknál szokás. Emiatt a digitális művészetek területén dolgozók rendesen kiakadtak, és azzal vádolják Allent, hogy sietteti a kreatív munkahelyek megszűnését.
Jul 27, 2022
www.openculture.com
a new archive called 35mm.online gives us hundreds of films and animations by Polish filmmakers, a unique opportunity to immerse oneself in the country’s cinematic art like never before
Apr 25, 2022
hvg.hu
ma már lassan nem elég, ha valaki szimplán birtokolhat egy NFT-t, de egyre nő az igény az alkotásokhoz csatolt extra szolgáltatásokra is, a tízdarabos Harold NFT-kollekcióhoz is tartoznak majd bónuszok.

„Az alkotások fizikai formában is az NFT tulajdonosához kerülnek, és számos Hide the Pain Haroldhoz köthető utility traittel fogjuk felruházni őket.
Mar 17, 2022
www.theverge.com
"Winamp will sell a non-fungible token (NFT) linked to its media player’s original 1997 graphical skin, becoming the latest company to blend nostalgia and crypto"
Mar 4, 2022
telex.hu
az UkraineDAO adománygyűjtő kezdeményezés oldalán 72 óra alatt 3200-an dobtak össze a digitális zászlóra, az így feltornászott összeget pedig egy az egyben a „Gyertek haza élve!” kezdeményezésnek utalják, ami Ukrajna védelmi erőfeszítéseit támogatja külföldről
Feb 23, 2022
hyperallergic.com
The truth is, unfortunately, much of the crypto art available on these auction marketplaces is unoriginal on any visual level, or worse, artistically vacuous. However, there are art platforms that want to use NFTs to empower digital and new media artists to benefit from the unbounded potential they hold. Feral File is one such platform
Jan 12, 2022
hvg.hu
A legszebb kosaras zsákolásoktól kezdve a 3 pixeles macskákon át a dalszövegig gyakorlatilag bármiből lehet NFT-alkotás. Egyelőre jobban dominálja a rendszert a gyors pénzszerzés lehetősége, mint a valódi művészi értékek, ennek ellenére a magyar művészeti szcénából is egyre többen látnak fantáziát az NFT-kben, amelyekről azt gondolják, hogy nem fognak egyhamar eltűnni az életünkből
Dec 21, 2021
www.theverge.com
NFTs seem to me just a way for artists to get a little piece of the action from global capitalism, our own cute little version of financialization,” Eno told Morozov. “How sweet — now artists can become little capitalist assholes as well
Dec 15, 2021
hvg.hu
Az NFT-k is éppúgy bejegyzések a blokkláncba, mint a kriptopénzes tranzakciók – mondja Györfi, csak éppen arról szolgáltatnak információt, hogy milyen digitális állományt reprezentálnak. Ellentétben a kriptopénzekkel, ahol teljesen mindegy, hogy melyik bejegyzést birtokoljuk (mint ahogy az is mindegy, hogy egy bizonyos értéket képviselő bankjegyből melyik sorozatszámú van nálunk), az NFT-k esetében egyszeri és megismételhetetlen egy bejegyzés. Ezért, még ha gazdát is cserél a token, sosem lesz leválasztható attól a digitális tartalomtól – videótól, mémtől, virtuálisan létező műalkotástól –, amihez hozzákapcsolták. Ebből következik, hogy az NFT olyan, mint egy a digitális alkotáshoz társított, eredetiséget igazoló tanúsítvány, és ha a digitális művet adják-veszik a blokkláncon, akkor valójában ezzel a tanúsítvánnyal, a tulajdonjoggal kereskednek. A szivárványmacskát például ettől még bárki letöltheti a számítógépére, de csak az tudja majd eladni a mémet, akinél a macska tokenje van
42 items,items/page